Csabával egy közös ismerősünk ajánlása révén kerültem kapcsolatba, akkor még csak gondolkoztunk az ingatlan eladásán, esetleg bérbeadásán. Miután az eladás mellett döntöttünk, időpont egyeztetés után megbeszéltük a részleteket, elkészültek a fotók és elindult a folyamat, Csaba személyében egy korrekt emberrel találkoztam aki nagyon készséges volt, gyorsan ment a találkozásunk megbeszélése, elmondta hogy milyen úton módon fogunk tudni együttműködni, mit tud Ő nyújtani és mi az amit elvár Tőlünk. Nagyon egyenes ember aki, úgy éreztem mindig az ügyfél érdekeit tartja szem előtt. Azon volt, hogy ár-érték arányban a legjobbat hozzuk ki az eladásból, úgy a vevő, mint az eladó megelégedettségét szolgálva. Mivel közel száz kilóméter távolságra élünk az eladott ingatlantól nagyon jól jött, hogy teljes mértékben rábízhattuk magunkat Csabára, a kulcsok átadása után Ö intézte az eladást egészen az átírásig. Csak a szerződést aláírni kellet Szegedre utazni, meg utána az átadás miatt. Nagyon köszönjük a segítséget és nyugodt szívvel ajánljuk bárkinek, akinek egy profira van szüksége. Köszönjük még egyszer és további sikereket kívánunk!

Máthé Zoltán

Ingatlan vásárlás céljából kerestük fel Józsit, több más ingatlan közvetítővel egyetemben és közülük a legprofibbnak és leghozzáértőbbnek Ő bizonyult. A potenciális ingatlanok látogatásakor kifejezetten felkészült és tájékozott volt minden alakalommal. Amint sikerült kiválasztanunk a legmegfelelőbb lakást, Józsi segítségével a lehető leggördülékenyebben valósult meg az adásvétel. Nagyon elégedettek vagyunk a munkájával, bátran ajánljuk minden leendő ügyfelének! Köszönjük szépen Józsi! :)

Pulai-Béri Erzsébet

Etelka nagyon kedves és segítőkész gyors ügyintézés! Reális árakon, profi szakértelemmel ​Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Farsang Szilvia

Jánossal nagyon könnyű volt együttműködni, azonnal megèrtettük egymást. Igaz a közös munka rövidre sikerült, ugyanis János 1 hèt alatt segìtett eladni lakásunkat. Ez idő alatt bármikor hìvhattuk, illetve ő is tájèkoztatott minket minden fejlemènyről. Őszinte, lelkiismeretes ès nagyon pozitív személyiségnek tartjuk Jánost, aki abszolút profizmussal intèzte a lakás eladásunkat. Nyugodt szìvvel ajánljuk őt nem csak olyan eladòknak, akiknek nincs ideje ezzel foglalkozni, de olyanoknak is, akik azt sem tudják, hogyan fogjanak bele a lakásuk hirdetèsèbe.

Beáta

Szegedi kötődésem révén a budapesti cégcsoportunk ingatlan igényeihez kapcsolódóan örömmel dolgoztam együtt Évával, aki akár esete, kora reggel és hétvégén is elérhető volt telefonon, e-mailban. Leveleinkre, kérdéseinkre gyorsan kaptunk választ, ami a gazdasági életben külön előnyt jelentett. Az idő pénz - Évával ez nagyon jól működött!

Krátky Márk

Andrea, szakmailag felkészült ,remekül kommunikál, gyakorlatias, nagyon jó értékesítő. Levette vállunkról a lakáskiadással kapcsolatos gondokat. Pár nap alatt megtaláltuk a megfelelő bérlőt. Ha profi ingatlanost keresnek bátran merem ajánlani Kuti Andreát.

Horváth Lászlóné

Éva egy háromlakásos családi ház kiadásában segített, első érdeklődő kivette, 2 hét alatt megtörtént a kiadás. Csak ajánlani tudom, mindenben segített, hogy minél hamarabb létrejöjjön a szerződés. Bár minden ingatlanos ilyen lenne! Köszönöm.

Éva Kuklisné Király

Ágnes munkáját rendkívüli szorgalommal, hozzáértéssel végzi.Örülök, hogy személyében egy kivételes tehetségű ingatlan étrékesítőt ismerhettem meg.Erre születni kell, ez a vérében van.Munkájához kívánok további sok sikert, jó egészséget.

Kollár Katalin

Csongor remekül kommunikál, szervezett, a részletekre is ügyel. Kiváló munkát végzett az ingatlanom eladásával. Mindenképpen ajánlom őt.

Huszka Nándor

Gáborral a közös munkánk során találkoztunk már, az élet most úgy hozta, hogy a saját lakásom eladásában segített. Mindig gyors és precíz külön kiemelném, hogy a hirdetése amit készített a lakásomról nagyon jól tükrözte az ingatlan minőségét, a fotók magukért beszéltek. Hamar tudott is vevő jelölteket hozni az ingatlanra jó volt látni, hogy mindkét fél érdekeit szem előtt tartva járt el és tudása legjavával segített. Gábort csak ajánlani tudom mindig felkészült és pontos.

Vőneki Dániel

Ildikó nagyon kedves, segítőkész, alapos. Minden körülményt figyelembe véve az adott helyzet legoptimálisabb megoldására törekszik és mindent megtesz ennek érdekében.

Zsilinszky Viktória

Rendkívül felkészült, jól ismeri a piaci tendenciákat, és nagyon gyorsan reagál mindeféle megkeresésre. Végig az ügyfél érdekeit tartja szem előtt, de úgy, hogy az az eladó és vevő elégedettségére is szolgáljon. Nagyon jó volt végig a kommunikáció, a megbízás kezdetétől folyamatosan tájékoztatott minden megkeresésről, és konkrét javaslatokat is adott, hogy az ingatlan értékesíthetőbb legyen.Csak ajánlani tudom!

KARÁCSON ZSOLT

Csaba nagyon korrekt, pontos, barátságos és rugalmas. Minden felmerült kérdésekre őszintén és maximális felkészültséggel válaszol. Megkönnyítette a kommunikációt az eladóval. Az eladó és a vevő szempontjait is figyelembe véve és tiszteletben tartva jár el. Csak ajánlani tudom!

Simkó Katalin

Anikóhoz már többször fordultam támogatásért,és mindig nagyon készségesen segített. Pontos,megbízható információi segítségével mind a lakáseladás,mind a hitelügyintézés gördülékenyen ment. Bátran ajánlom őt.

Nagy Ágnes

Nagyon kedves közvetlen segítőkész mindenben a segítséget nyújt csak jót tudok mondani róla

Rácz Renáta

Kedves László, elégedettek vagyunk, nagyon szépen köszönjük, hogy az értékesítés teljes folyamatában segítségünkre voltál. Gyors, precíz ügyintézés. Legközelebb is szívesen fordulunk hozzád/hozzátok!

Ördög István

Egy hét alatt vevőt hozott! Nem semmi! Mindenben segített! Köszönöm! Ajánlom mindenkinek aki ingatlan adás-vételen goldolkodik!

Fogarasi János

Judit kedvességével, rátermetségével nagyban hozzájárult az ingatlan eladásához. Bármikor rendelkezésemre állt ha szükséges volt valamiért. Látszódott hogy számára nagyon fontos hogy elégedett legyen az ügyfél. Szívből ajánlom őt!

Imri László

Gál Gáborral véletlen találkoztunk. Az első telefonbeszélgetésünktől kezdve számíthattunk rá. Precíz, kiváló szakmai tudása és ügyfélközpontúsága, kiterjedt, jó kapcsolati rendszere segített egy nap alatt megfelelő ingatlant találni. A vevő érdekeit és kívánságait tartotta szem előtt. Korrekt tanácsokat adott, megkönnyítve ezzel a vevő dolgát. A vétel lebonyolítása után is segített. Köszönjük rugalmas hozzáállását! Sok sikert kívánunk a továbbiakban is! Mindenkinek ajánlani tudjuk.

Gábor Zsolt

Vevőként kerültünk kapcsolatba Istvánnal. Teljesen elégedettek voltunk a munkájával. Minden rugalmasan és gyorsan zajlott. Köszönjük szépen a segítséget!

Adrienne és Zoltán