Tamás az ingatlaneladással kapcsolatban olyan szempontokat vetett fel, amikre korábban nem is gondoltunk, teljesen a mi szemszögünkből szemlélve az ügyet. Könnyedén és professzionálisan kezelte a felmerülő akadályokat is. Alapos, precíz és rendkívül pontos.

Nagy Mária

Ügyfélcentrikus hölgynek ismertem meg, aki tapasztalatával sikeresen lebonyolította az ingatlanunk eladását. A kezdetektől az utolsó tollvonásig mindig a rendelkezésünkre ált, és kézségesen segített minden felmerülő kérdésben/ problémában! Az eladás után sem szakítottam meg vele a kapcsolatot, mivel jelenleg az új lakásunk keresésben is aktívan részt vesz! Köszönöm Szépen Ági az eddigi munkád!

Kormos János

Szabados Éva sikeresen hozzájárult az ingatlanunk értékesítéséhez. A vártnál rövidebb határidővel sikerült, mint ahogy elterveztük. Ajánlom mindenkinek, szakmai felkészültsége és korrektsége miatt, ami elengedhetetlen az ingatlanközvetítés világában.

Várszegi András

Nagyon Köszönöm Tamásnak a gyors és precíz munkáját ami rövid időn belül a ház eladását jelentette!

Lászlók Roland

Ágnes amellett, hogy kiválóan ért az ingatlanos szakmához, kedvességével és egyenes természetével is kivívta megbecsülésünket. Közel fél éves ismeretségünk alatt mindent megtett, hogy a vevők számára vonzóvá tegye lakásunkat, és valóban nagy segítséget jelentett az ingatlanunk valós értékének meghatározásakor, segített, hogy az eladáskor a vevők szempontjait megérthessük, ugyanakkor mi is a pénzünknél maradhassunk. Ezúton is köszönjük áldozatos munkádat, és sok sikert a jövőbeli eladásokhoz!

Függné Nagy Andrea

Maximálisan meg vagyok elégedve Andrással. Teljeskörű intézkedése megkönnyítette a lakás eladást. Nem ő volt az első akivel próbálkoztunk de sikert csak vele értünk el. Nagyon szívesen ajánlom őt ha ingatlanról van szó!!!

Nacsa László

Ingatlan eladásunkban Véber László ingatlan referens segédkezett. A hosszan elnyúló procedúra, és az eközben felmerült nehézségek ellenére is Lászlót mindvégig nagyfokú türelem, és kedvesség jellemezte mind velünk, mind az érdeklődőkkel szemben. Az elmúlt fél év során több ingatlan referenssel is kapcsolatba kerültünk, de László messze kiemelkedik közülük szakmai felkészültségével, toleranciájával. Sikerekben gazdag, szép jövőt kívánunk Neki. Fábián Zsolt

Fábián Zsolt

Köszönöm a gyors, korrekt segítségét új otthonunk megtalálásában, elégedettek vagyunk munkájával.

Erdélyi Andrea

Mártinak csak végtelen tisztelettel tudom megköszönni a munkáját. Lelkiismeretes, szakmailag maximálisan felkészült, pontos és odaadóan segítőkész ingatlanközvetítő. Jó szívvel ajánlom bárkinek, aki értékesítené ingatlanát vagy vásárolni szeretne. A Városi Ingatlanirodának sok hasonló munkatársat kívánok! Köszönöm Márti!

Szabóné Ecu

Reni munkájával teljesen meg vagyok elégedve. Együttműködésünk során végig azt éreztem, hogy szenvedélye a munkája. A megbeszélt találkozókra mindig pontosan érkezik, lényegre törő, precíz, profi munkát végez, véleményét pedig kerek-perec megmondja, ha arra van szükség, Csak ajánlani tudom bárkinek, aki nem csak szimplán ingatlan-közvetítőt, hanem egy igazán hatékony segítséget keres az ingatlan eladáshoz.

Rácz László

Éva korrekt és szakmailag felkészült ingatlanközvetítő. Ha bármikor ingatlanosra lesz szükségünk vagy barátainknak, biztosan jó szívvel ajánljuk.

Cromec Andrásné

Köszönöm Imrének a garázsom kiadásában a közreműködését! 10 nap alatt sikerült hosszú távra kiadni! Bátran ajánlom ismerőseimnek! Sok sikert kívánok további munkájához! Szeles László

Szeles László

Böbe szakmailag nagyon rátermett, maximálisan felkészült, megbízható. Tanácsaira, ítélőképességére nyugodtan alapozhattam, mindig az én érdekeimet tartotta szem előtt. S mindenek előtt végtelenül emberséges. Örülök,hogy megismerhettem! Mindent nagyon köszönök neki, újra csak őt választanám.

Lascsik Anikó

Gábor megbízható, korrekt ingatlanértékesítő. Folyamatosan tartotta velünk a kapcsolatot és rendszeresen tájékoztatott az értékesítés részleteiről. Mindig a megbízó érdekeit képviselte. Bátran ajánlom mindenkinek akinek ingatlaneladási szándéka van.

Dr.Nika László

Amikor Édesanyám házát elkezdtük árulni, ismerősök, barátok azt javasolták, hogy hirdessük meg interneten, mert az sokkal egyszerűbb, nem is beszélve arról, hogy sokkal olcsóbb. Minek kifizetni annyi pénzt, hiszen a közvetítő nem csinál semmit - mondták. Aztán az élet úgy hozta, hogy mégiscsak közvetítőt kellett megbíznunk. A választásunk Patocskai Lászlóra, a Városi Ingatlaniroda ingatlanreferensére esett. Már akkor láttuk, hogy milyen hozzáértő, amikor felmérte a házat. Nem kellett sokat magyarázni, olyan dolgokat is tudott, amiket még mi magunk sem, pl. milyen az alap, a falazat, a tetőzet. A hirdetéssel, eladás lebonyolításával kapcsolatban több kérdés merült fel, amelyekre azonnal volt válasza, javaslata, ötlete. Amikor aláírtuk a megbízással kapcsolatos papírokat, úgy éreztük, jól döntöttünk, jó kezekben van a ház értékesítése. Örültünk, hogy nem nekünk kell várnunk a telefonokat, hogy nem nekünk kell mutogatnunk a házat, hallgatni az esetleges kritikákat, alkudozni és minden alkalommal reménykedni, hogy ez a vevő lesz az igazi, majd csalódni, ha mégsem. Így a papírok aláírása után átadtuk a kulcsokat és "kényelmesen hátradőltünk". Másnap megjelent a hirdetés és két héten belül megvolt a vevő. Hogy csinálta? Nem tudom! Amikor találkoztunk a vevővel és intéztük a hivatalos ügyeket, akkor sem kellett aggódnunk. Patocskai László felkészült volt, korrekt tájékoztatót adott a további teendőkről, a szerződéskötés részleteiről, az esetleges meghiúsulás következményeiről. Minden kérdésre tudta a választ. Ilyen alkalmakkor az ember sok mindentől fél, minden irányból szeretné kibiztosítani magát, de most biztonságban éreztük magunkat és abban is voltunk. És ez minden pénzt megért. Lehet, hogy nekünk szerencsénk volt, de tapasztalataink alapján másoknak is csak ajánlani tudom közvetítőnket, Patocskai Lászlót.

KONDOR Árpádné

Mindenkinek ajánlom Zámbó Ágnest mint a Városi Ingatlaniroda közvetítő munkatársát. Munkája korrekt, pontos, segítőkész. Közvetlenségével bizalmat kelt, szavahihetősége példás lehet mindenki számára. Őszintén örültem, hogy kapcsolatban lehettem vele.

Laukó Judit

Sóti László igazán profi módon végezte a munkáját. Köszönjük és további sikereket kívánok.

Ötvös Éva

Köszönetemet fejezem ki a Városi Ingatlanirodának és személy szerint Kun Szabó Zoltánnak a gyors, szakszerű, udvarias, profi munkájáért. Szegedi lakásunkra tulajdonképpen egy hét alatt vevőt talált és sikerült eladni a meghirdetett áron, azaz kiváló munkát végzett. Csak ajánlani tudom az irodájukat, és az itt tapasztaltakat.

Building Service Kft.

Piroska kitartóan, lelkiismeretesen segítette ingatlankeresésünket és vásárlásunkat. A 3 hónapig tartó keresés során mindig rendelkezésünkre állt, számtalan ajánlatot küldött és levette vállunkról a szervezés terhét. A megtekintett ingatlanokat részletesen bemutatta. Rendkívül kedves, megbízható szakember. Bárkinek meleg szívvel ajánlom!

T. Péter

Robi minden tekintetben professzionális hozzáállása nagy segítség volt az ingatlanunk eladásában. Precíz, határozott, minden részletre odafigyel. Szakértelmének köszönhetően kiválóan választotta szét az érdeklődő-nézelődőket a valódi vásárlási szándékkal érkezőktől, elkerülve ezzel a felesleges bejárásokat. Mindenkinek ajánlom aki agilis, korrekt ingatlan értékesítőre szeretné bízni a dolgát!

Zavodnyik Zsolt