Anikóban pontosan olyan szakemberre leltünk, akivel a lehető legjobban együtt tudtunk működni, gondolkodni. Már akkor sokat hallottunk róla, mikor még sehol sem jártunk az otthonteremtésben. Mikor aktuális lett, nem volt kérdés, kihez forduljunk. Nagyon rugalmas és profi a hitelügyintézésben. Még baráti tanácsokkal is ellátott minket az építkezésünkkel kapcsolatban. Bármikor rendelkezésünkre állt, néha még korán reggel, vagy épp hétvégén is, ha nagyon sürgős volt. Soha nem éreztem, hogy a terhére lennénk, még akkor sem, ha valamit többször megkérdeztünk, mert nem értettük, vagy nem volt egyértelmű. Számunkra az volt az egyik legfontosabb dolog, hogy mindent úgy magyarázott el, hogy az érthető legyen, világos, nem éreztük azt, hogy kukák vagyunk, amiért nem vagyunk jártasak a bankszektor kifejezéseiben. Hálásak vagyunk a segítségéért, és másoknak is csak Őt fogjuk ajánlani.

Luca, Eszti, Győző

Ház vásárlása előtt több hitel ügyintézővel beszéltem de nagyon felkészületlenek voltak,sok kérdésben nem tudtak biztos választ adni. Ismerős ajánlása alapján Anikóval is beszéltem hogy milyen hitel konstrukciókat tud ajánlani számomra. Teljesen felkészült, a hiteleknél nem csak a jó oldalát mondja mint sokan mások hanem felhívja a figyelmet az apróbetűs részekre is. Pontosan felsorolja milyen dokumentumokra lesz szükség, milyen költségek várnak, nincs meglepetés. Mindenre tud megoldást, hagyja hogy az ügyfél döntsön. A legjobb a szakmában szerintem, ne is keressetek mást....

Roland

Kedves Véber Laci! Köszönjük szépen a gyors és eredményes munkádat, hozzáállásodat! Nagyon sokat segítettél azzal, hogy a lakásunkat gyakorlatilag közvetlenül a megkeresésedet követően sikerült jó áron és számunkra nem mellékesen jó kezekbe eladni. Pozitív élmény volt az egész folyamat, köszönhetően a személyiségednek is. További sok sikert kívánunk: C. Nóra és László

Nóra és László

Már a második ingatlanunk értékesítését bíztuk Anikóra! Nagyon megbízható, rugalmas, korrekt, és gyors (1 hét alatt vevőt talált). Amiben megegyeztünk, illetve amit elmondott a vevőkről, az úgy is volt. Mindenkinek Őt ajánlom. Köszönjük Anikó!

Czank Hajnalka

Éva nagyon lelkiismeretesen, jól végzi végezte munkáját. Örülök, hogy megismertem, és hogy őt kértem meg a az ingatlanunk értékesítésére. Munkájának köszönhetően gyorsan fellendült az érdeklődés a lakásunk iránt. Köszönöm az együttműködést!

Kiss-Ochtinszky judit

Nagyon köszönjük a segítséget Anikónak, nagyon megkönnyítette a házvásárlásunkhoz szükséges banki ügyeket. Nagy terhet vett le a vállunkról. A jövőben bármilyen hasonló témában segítségre lesz szükségünk nem lesz kérdés, hogy kihez forduljunk. Köszönjük. :)

Szandra & Laci

Köszönjük szépen Viki munkáját, bár nem a mi megbízásunkból működött közre, de mégis úgy gondoljuk, hogy az Ő segítsége nélkül minden sokkal nehezebb lett volna. Segített eligazodni, bármilyen kérdésünk volt fordulhattunk hozzá, nagyon sok segítséget kaptunk Tőle. Köszönjük! :)

Szandra & Laci

Maximálisan megvoltunk elégedve a munkájával. Sikerült gyorsan eladni a lakást, mindenben segítőkész volt. Másnak is bátran tudom ajánlani. Fodor Zsoltné

Fodor Zsoltné

Köszönöm a lakásom eladása során nyújtott segítségedet, hogy időt és energiát spóroltál meg nekem! És nem utolsó sorban azt, hogy szakmai tudásoddal, hozzásegítettél, hogy kedvező áron keljen el az ingatlanom. További sok sikert kívánok!

Fogl Barbara

Szabó Zoltánt jó szívvel ajánlom mindenkinek aki eladni ,vagy vásárolni szeretne ingatlant. Szívósan kitartóan kiszolgálja ügyfeleit.Évek tapasztalatával a háta mögött jó meglátásával segít mindenkinek optimális üzletet kötni. Köszönöm a közreműködést!

Borosné Kardos Andrea

Viki már az első találkozásnál mosolyogva fogadott és ez a továbbiakban sem változott. Korrektül bemutatta a lakást és még az utólagos kérdéseimre is türelmesen válaszolt,mégha kicsit sok is volt belőle. Ha hívtam mindig felvette vagy perceken belül visszacsörgött. Mindent gyorsan és korrektül bonyolított le. Köszi Viki!

Jószai József

Kedves Ilona! Ez úton is szeretném megköszönni az áldozatkész munkádat! Hihetetlen nagy energiával rendelkezel, a munkádat lelkiismeretesen és maximális hozzáértéssel végzed. A kedvességed felülmúlhatatlan!

Werliné Dunavölgyi Mariann

Kedves Bihari Tímea ! Teljes mértékben megvagyok elégedve munkájával!!! Lakásainkat folyamatosan megbízható személyeknek adja ki, megfelelő feltételekkel, hogy az mindkét fél számára elfogadható legyen. Bátran kijelenthetem, hogy nagy szakmai tudással rendelkezik, ugyanakkor célratörő, magabiztos,gyors, korrekt!!! Ezúton is köszönöm eddigi munkáját!A továbbiakban is számítunk Önre! :) Csak ajánlani tudom mindenkinek!!! Üdv.Gebefügi Judit

Gebefügi Fülöp Judit

Vettem egy lakást Anikó közvetítésével. Igen elégedett voltam ügyintézésével nem nyomult , már elnézést a kifejezésért, és türelmesen intézte még szabadságán is fogadta kérdéseimet. Korrekt, hozzáértő, munkájával a háttér munkája elismerésével ajánlom leendő üzletfeleinek Perczel Gáborné

Perczel Gáborné

11 ève foglalkozom ingatlanbefektetèsekkel, de a legjobb ès legmegbízhatóbb èrtèkesítő akivel valaha találkoztam.Mindenkinek ajánlani szoktam Timit akivel kapcsolatba kerülök a lakásvètelek során.Nagyon meg vagyok elègedve a munkájával ès továbbra is öregbíteni fogom a szakmai hozzáértèsèt ès jóhirèt.

Perecsènyi Csongor

Volt szerencsénk Judit segítségével házat vásárolni és lakást eladni. Folyamatos volt közöttünk a kapcsolattartás, mindenben segítségünkre volt. Korrekt, nagyon jól végzi a munkáját, egyaránt képviseli az eladó és a vevő érdekeit. Ajánljuk minden eladónak és vevőnek!

S. Mariann

Nagyon segítőkész, pontos, a kérésünknek megfelelő lakásokat keresett, jól felkészült, gyors, őszinte. Mindenkinek csak ajánlani tudom! A munkájával tökéletesen meg voltunk elégedve!

Fanaczán János

Sándor az ingatlant pár nap alatt értékesítette, az áregyeztetésnél valamint az adásvételi szerződésnél személyesen is közreműködött. Kérdéseinkkel bármikor (hétvégén, akár este is) fordulhattunk hozzá, az érdekeinket maximálisan képviselte. Vevőként és eladóként is megismertük munkáját, felkészült és megbízható ingatlanos, köszönöm közreműködését.

Miksi Anett

Kedves Judit! Teljes mértékben meg voltunk elégedve a munkájával, amit ezúttal köszönünk szépen. Kedves, segítőkész, hozzáértő volt az általunk vásárolt lakás megvásárlásának lebonyolításában. Nagy szakmai tudàssal rendelkezik ès mindenki igényeinek eleget tesz. Még egyszer köszönjük szépen a segítsègèt , mindenkinek csak ajànlani tudjuk!

Klàra

Bőbe mindenben a segítségemre volt és van is jelenleg, Bármit kértem, kérdeztem, mindenben maximálisan segített, és segít. Nem ismeri a lehetetlent, pedig volt hogy nagyon el voltam keseredve, de ő mindig mellettem állt, biztatott, és neki volt igaza.Anyagi téren is csak az én érdekeimet nézte. Kedves, aranyos, nagyon segítőkész ember. Adás-vétel után is még mindig segített nekem. Nagyon örülök hogy ilyen jó embert ismertem meg személyében. Én mindenkinek csak ajánlani tudom. Üdvözlettel Czeper Orsolya

Czeper Orsolya